MENÜ

Bányai D.Ilona írói honlapja

Ki is vagyok én ?

 

 Születtem ötvennyolcban  Rudabányán, majd felnőttem, olyannyira, hogy már ötven-sok vagyok. Nagy öröm!  laughing

 

    „Azt mondják, hazudós gyerek voltam. Pedig csak meg akartam osztani másokkal is a képzeletem szőtte csodákat. Mikor kinevettek, sírtam, és sehogy sem fért a fejembe, ők miért nem azt látják, amit én: a harangvirágot tündérek csengettyűjének, a szomszéd kutyáját tűzokádó sárkánynak. Számtalan csalódás árán tanultam meg, hogy a mesém csak az enyém, az emberek jól megvannak álmok nélkül is. Sok-sok év után jött egy barát, aki meggyőzött arról, hogy igenis vannak olyanok, akiket érdekelhet az én világom. Akkor kezdtem el írni. Először csak alakok születtek: öregek, fiatalok, szépek és csúnyák… vagy éppen púposak, mint a Fűben, fában Annuskája. Egy lány, aki senkit nem érdekel, senkinek sem kell, aki lassan beleszürkült a reménytelenségbe, mielőtt igazán élt volna. Olyan, amilyen bármelyikünk lehetne, ha egy más korban születik, és aki úgy dönt, hogy csakazértsem adja fel.”

                                                                               

 

A fenti mini-vallomást  még 2013-ban, az első novelláim megjelenése idején írtam, amikor felmerült, hogy egyszer talán író leszek, így szülségem lehet egy írói honlapra. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Tiszán, sőt még az ablakom alatt csörgedező Szinván is. Megjelentek újabb novelláim különféle antológiákban, sőt a könyvesboltokban kapható az első regényem, Boszorkánykör címmel, a Gold Book Kiadó gondozásában.

 

 

A könyv hátlapszövegéből: 

Ezernégyszázhatvanöt, Magyar Királyság. Mátyás király erős kezű uralkodása stabilitást és rendet teremtett az országban, a nemesi viszályokat mégsem tudta teljesen felszámolni. A Szilágyi családdal folytatott birtokviták miatt kegyvesztetté váló, azelőtt a Felvidéken nagy hatalmú Perényi família érdekeit veszélyeztetik a gyorsan felemelkedő Szapolyaiak, akik a királytól több környékbeli birtokot kaptak adományként, köztük Tokaj várát is. Perényiék nem nyugszanak bele a vereségbe: minden rendelkezésükre álló, törvényes és törvénytelen eszközzel igyekeznek gyengíteni riválisaik pozícióit.

Egy Tokaj melletti kis faluból három nő keveredik Szent Iván éjjelén a közeli Öreg-erdőbe: egy tehetős gazda boldogtalan felesége, a falu kondásának nincstelen, de talpraesett lánya, és egy apátlan-anyátlan árva, aki évek óta kénytelen elviselni mostohája kegyetlenségét. Mindhármuk lépteit a végső kétségbeesés vezérli, és nem is sejtik, hogy sorsuk hamarosan összefonódik és örökre megváltozik.

Bányai D. Ilona regénye hiteles történelmi környezetbe helyezve mutat be három időtlen női sorsot. Hősnői és szereplői között ugyanúgy felbukkannak történelmi alakok, mint egyszerű emberek. Magával ragadó, egyedi hangvételű történetének örök tanulsága, hogy kellő akarattal és elszántsággal a legelesettebbek is sorsfordító tettekre képesek, és nélkülük néha a legnagyobbakra is bukás várna.

 

                                                                                   

2017.januárjában a Miskolci Tompa Mihály Könyvtárban a Boszorkánykör bemutatójáról a MINAP Miskolc televízió Promenád című kulturális magazinja számára riportot készítettek velem, amely az alábbi felvételen 25.22-től látható. 

 

 

 

 

 Tagja lettem a Történelmiregény-írók Társaságának, és írásaim megjelennek a TRT  évente kiadott antológiáiban is. 2016-ban a Mítoszok és legendák című válogatásban a  Pro libertate című novellámmal szerepeltem.

 
 
Pro libertate /részlet/
   Hiába próbált szabadulni. A forró, nyúlós sötétség nem engedte. Agyának pici éber részével azon gondolkodott, hol lehet. Talán ez a pokol? Az arcát égető forróság, a fájdalom, ami a tarkójából sugárzott, és az a szakadatlan zúgás a fülében…!

Aztán hirtelen hideg cseppek záporoztak az arcába. Ahol a hűsítő permet érte, enyhült az égető kín, hátrább szorult a lüktetés is a fejéből. Szomjasan nyitogatta kicserepesedett ajkait, nyelvével ízlelgette az életadó folyadékot. Ilyen jóízűt talán még nem is ittam! Pedig csak víz. Sose gondoltam, hogy ilyen édes lehet.

Kínlódva próbálta kinyitni a szemét, megnézni, honnan jön az áldás, de bedagadt, sebes szemhéjai nem engedelmeskedtek, pillái úgy tapadtak az arcára, mintha csirizzel kenték volna be. Csak miután egy hűs, puha simogatás siklott végig fájó arcán, pár pillanatig megállapodva a szemein, tudott résnyire kitekinteni a világra. Bántotta a fény, pedig arcára árnyékot vetett a föléje hajló nő alakja. A tűző nap glóriát vont a feje köré, Janó szemében angyallá változtatva megmentőjét.

– Szent Szűz Mária… – motyogta, miközben úgy érezte, a feldagadt nyelve megtölti az egész száját, alig mozdulva agya parancsára.

A felcsendülő kacagás csengettyűként csilingelt, és csatlakozott hozzá még jó néhány, vékonyabb-vastagabb hangú nevetés.

– Na, még csak az kéne! – A fölé hajló nő még mindig kuncogott. – Csak Anna vagyok. Te meg egy szerencsés flótás, hogy pont itt álltunk meg. Megtetszett ez a szép bokros liget a patakparton, ahová már nem lehet odalátni az útról. Ha nem térünk le, holnap már alighanem az angyalokkal bokáztál volna. Hogy kerültél ide? Miért hagytad ott az országutat? A mostani időkben nem ajánlatos egyedül kószálni, most már te is tudod!

Janót zavarta, hogy a szembefényben még mindig nem látja a nő arcát. Az biztos, hogy nem fiatal lány, és nem úgy beszél, mint mifelénk az asszonyok. De akkor kiféle lehet?

Kicsit megmozdította a fejét, nem törődve a belehasító fájdalommal. Körbepillantott, és elámult. Egy egész csapat vette körül. De milyen csapat! Ráncos, barna arcú, nagybajuszos, kalapos öregember állt legközelebb, faragott, ezüstfejű botra támaszkodva. A sokat látott emberek érdeklődő tekintetével figyelte. Mellette kövér öregasszony, mint egy rózsakert: őszes hajára kötött kendőjén, ráncolt, bő szoknyáján millió piros szirom virított. Ruhája aljába kétfelől két-hároméves forma, csupasz, barna bőrű gyerekek kapaszkodtak, és csodálkozó, nagy, fekete szemekkel bámultak rá. Ahogy megérezték magukon az idegen tekintetét, szégyenlősen húzódtak a tarka szoknya mögé. Távolabb tucatnyi cifra ruhás nő bámészkodott, sugdolózott és csivitelt, akár egy színes madárraj. A férfiak valamennyien kalapot viseltek, bár némelyik kissé megviseltnek látszott, de a ruhájuk csak úgy ragyogott a sok-sok rézpitykétől.

Cigányok! Hát persze! Ki más járkálna az országutakon családostól, gyerekestől ilyen háborús időkben? Még tovább fordította a fejét, és már látta is a színes ponyvájú szekereket, az eléjük fogott borzas lovakkal. Félkörben álltak egy tisztáson, mellettük fiatal lányok és fiúk tüsténkedtek. Gallyakat hordtak, tüzet raktak, vizet mertek a pár lépésnyire csordogáló kristálytiszta patakból.

Teljesen elmerült volna a nézelődésben, de az asszony hangja magához térítette:

– Na, ha kicsodálkoztad magad, akkor elárulhatnád, hogy ki vagy, és hogyan vetődtél ide! Honnan jössz, hová tartasz, és legfőbbképpen ki bánt el veled ilyen csúnyán? Ki tudja, mióta fekszel itt a napon!

Janóban feléledt a gyanakvás. Soha senkinek, így beszéltük meg! A lelkemre kötötte, bizistenre fogadtatta, hogy titokban tartom. Nem bízhatok senkiben, mert ha megfognak, akkor végem! És ő tudja, hogy mit miért mondott. Sokkal okosabb nálam, hiába lány… Na, most mit tegyek? Valamit csak mondani kell!

– Nem tudom, néném! – válaszolta a nőnek, és nem is lódított nagyot. Azt éppen még tudta, hogy ő kicsoda, és hová indult, de azt, hogyan került ide, sebesülten, már sűrű homály fedte. – Úgy fáj a fejem, azt sem tudom, ki vagyok! Nem emlékszem semmire!

                                                                 

 

 

 A Történelmiregény-írók Társaságának 2014 karácsonyán kiadott Sorsok és évszázadok válogatásából hangos könyv is készült. Ebben  A bolond  című novellám jelent meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

Életem harmadik novellája a "Fűben, fában..." Megjelent  a Sár, vér, levendula c. antológiában.

Sár, vér, levendula. Az antológia borítója

Fűben, fában… (részlet az antológiában megjelent elbeszélésből)

Bár lassan elhagyta a gyerekkort, és eladó lánynak számított, a vékonyka szőke teremtés nem nőtt nagyobbra tizenkét éves öccsénél, ráadásul még a hátával sem volt minden rendben. Ferde gerinccel született, nem tudott úgy dolgozni, mint a magakorú lányok. A mezőn is csak vízhordónak használhatták, mert a nehéz munkát nem bírta. Gyakran magán érezte édesapja aggódó tekintetét, és tudta, szülei sokszor tanakodnak rajta, hogy mi lesz vele. A paraszti munka erős, szívós embernek való, és minden házasodni vágyó legény a jó formájú, széles csípőjű, munkabíró hajadonokat nézegette. Olyat, aki majd sok egészséges gyerekkel szaporítja a családot. tovább

 

 

 

 

 

2013-ban "Az öreg" c. elbeszélésem jelent meg a Holló évszázada c. antológiában, a Histórium kiadónál.

 A holló évszázada. Az antológia borítója.Az öreg. (részlet az antológiában megjelent elbeszélésből)

     A völgyben megbúvó falu girbegurba utcácskáiban csendben aludtak a viskók, csak a szél dudorászott az udvarokban, lustán hordva a havat egyik akadálytól a másikig. A falu végén, a fatornyos templom közelében valami mozgás látszott. Felvonyított egy kutya, aztán már ugatott mind, végig az udvarokban. Zajta szemét erőltetve próbálta kivenni az összemosódott alakok körvonalaiból, hogy ki és mit csinál ilyenkor ott. – Nem isten hírével jár, aki ilyenkor kint kódorog! – gondolta. Csak annyira fordult vissza a házba, hogy magára kanyarítsa a bundáját, aztán fürge léptekkel indult hátra, a cselédszállások felé. Pár perc múlva tucatnyi megtermett férfi került elő, néma csendben széledtek szét a kerítés mentén, láthatóan mind tudták, mi a dolguk. Elfoglalták a falon kialakított őrhelyeiket és várták, mi fog történni. Nem látszott rajtuk félelem, csak feszült figyelem. Hatalmas bunkósbotokat szorongattak, de volt, aki majd embernyi méretű íjat, vagy éppen élesre köszörült fejszét hozott. Tovább...

 

 

 Novelláim, melyet meg szeretnék osztani veletek. (Tegeződhetünk?)

 

 

Félix

A két lány vihorászva állt a buszmegállóban, magukra vonva a többi, buszra váró: szatyros asszonyságok, éjszakai műszakba készülő munkások és a helyi iskolában tanító városi tanárnő rosszalló pillantásait.

A poros bányászvároska szélén, az itt elfogyó, innen már sehová sem vezető vasútvonal végállomásával szembeni buszmegálló az utolsó volt a település végén... tovább

 

A szolgálat

 Bendegúz kinyitotta a szemét. Megint egy új nap, egy párás, fülledt nyári reggel. Feltápászkodott, hangosat ásított, megropogtatta a derekát. Középkorú vöröses fickó volt, a feje tetején és a ritkás bajuszában már néhány ősz szál már megjelent, de azért még felkeltette a lányok figyelmét. Az átelleni fekhelyen az Öreg is ébredezett. Nagyokat szuszogva, nyújtózkodva cihelődött. Hát bizony, ilyenkor már érezte az évek súlyát. De hát a szolgálat, az szolgálat... tovább

 Ők is ilyenek

Ilon néni aznap is korán kelt. Megszokta már a nyolcvan év alatt, hogy neki pirkadatkor kezdődik a nap. Hideg vízben lemosakodott, ahogy máskor is, aztán nekilátott a mindennapi dolognak. Elsőnek megetette a kocát, aki jajgatva követelte már a reggelit, aztán a tyúkokat és a nyulakat is. Kis tejet löttyintett a cicák tányérjába, vizet vitt a kapunál tanyázó kutyának, és ezalatt már ki is reggeledett. Mialatt Pistát várta, bekapott pár falatot, kis tejet ivott rá; öreg gyomornak nem kell már sok étel... tovább

Várakozás

[...] Ülök, várok, bámulom a többieket. Mióta az eszemet tudom, mindig ezzel szórakozom várakozás közben; megpróbálom kitalálni, hogy ki kicsoda, honnan jöhetett, és mért olyan, amilyen. Például, ott szemben, a másik sor közepén az az elegáns kis öregasszony. Barna dzsörzé kosztüm, selyemblúz, ősz hajának minden szála pontosan a helyén. Térdeit összeszorítva feszeng a kényelmetlen ülőke szélén, úgy, ahogy talán a valamikori nevelőnője oktatta. Fekete lakkridikülje az ölében, cérnakesztyűs kezével görcsösen szorongatja a csatjánál. A táska füle a csuklójára akasztva, merthát mit lehessen tudni, ebben a mai világban! Még itt, az emberek között se lehet biztonságban senki. Egyértelmű: nyugdíjas tanárnő, hajadon vagy már nagyon régen özvegy. A szeme, mint a szobába tévedt madárka: riadtan röpköd fel és le, jobbra és balra. A szája némán szavakat formál. Talán imádkozik? tovább

 

 

 

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet