MENÜ

Bányai D.Ilona írói honlapja

Rendhagyó könyvkritika Urbánszki László Fegyver csörög c. regényéről

Bányai Ili írása

Megjelent: Penna Magazin 46.szám 2014. december 1. hétfő

 

Nem szoktam könyvkritikát írni. Egyrészt, mivel nem érzem úgy, hogy a magánvéleményem érdekelheti az olvasót, másrészt, mert nem vagyok biztos benne, hogy mások is az én szempontjaim szerint értékelik az olvasmányaikat. Annak, hogy most mégis rászántam magam, több különféle oka is van. Az egyik, hogy a kedvenc vesszőparipámmal, az olvasás népszerűsítésével összefüggésben vizsgálhatok egy regényt, a másik, hogy a műfaj is a szívem csücske: a történelmi regény. Sorolhatnék még néhány indokot azeltévelyedésemre, de talán ez nem is annyira lényeges. A fontos az, hogy egy olyan regényről, pontosabban egy olyan regénysorozat frissen megjelent darabjáról van szó, amelyben minden olvasó megtalálhatja a saját érdeklődésének megfelelő élvezetet.Urbánszki László Fegyver csörög regényének borítója

Urbánszki László Anno Domini sorozatáról van szó, amelynek a Vérszagra gyűl/1241/ című első kötete után a napokban megjelent a második, Fegyver csörög /1242/ címmel. A sorozat IV. Béla királyunk idejében játszódik, és ebben a korszakban benne van a tatárjárás, annak előzményeivel és következményeivel, valamint az utána következő évek kevéssé ismert történései, amelyekről ritkábban írnak történelmi regényeket. Urbánszki a maga egyedi és utánozhatatlan hangján kalandregényt ír, izgalmas, de szigorúan korhű csatákkal, szokása szerint, cseppet sem idealizált hősökkel, hétköznapi emberekkel. A csataleírások olvasása közben szinte halljuk a fegyvercsörgést, az ordításokat, lovak nyerítését. Érezzük a füstszagot, a vér és a pusztulás, a halál szagát. Átéljük a kívülállók, a mindenkori háborúk ártatlan áldozatainak, a parasztoknak, nőknek, gyermekeknek a szenvedéseit, együtt lovagolunk a parasztkatonákkal, íjászokkal, látjuk a nagyurak és talpnyalóik önzését, pénzsóvárságát, az egész korabeli világot a maga nyersességében és pőre valóságában. Az izgalmas kalandregényre éhezőknek ínyenc csemege a könyv. Ugyanúgy, mint a humor kedvelőinek. Az örök ember a háború borzalmai között, szinte azok ellensúlyozására igényli a jókedvet, a szórakozást. A szerző nagy mestere a szinte már karikatúra-szerűen megrajzolt figurák, komikus helyzetek, félreértések és csalafintaságok ábrázolásának, amelybe helyenként még némi erotikát is be tud csempészni. Ráadásul mindezt a maga ízes, népies szóhasználatával és kifejezésmódjával fűszerezi. Az izgalom, a borzalom és a humor állandó váltakozása teszi olyan izgalmassá és érdekfeszítővé a történetet a szórakoztató irodalom kedvelői számára.

Urbánszki László Vérszagra gyűl regényének borítójaA szórakoztatás mellett azonban a másik nagy erénye a regénynek a történelmi hűség. Az átlagolvasó által kevésbé közismert események, az osztrák-magyar határ mentén gyakori rabló hadjáratok, hódító csatározások teljesen hiteles és történelmi tényeken alapuló leírása a történelem szerelmeseinek nyújthat színvonalas élményt. Olvasás közben rengeteg érdekességet megtudhatunk a korabeli öltözékekről, a fegyverekről, a lenyűgöző csataleírások közben a védelmi eszközökről, a láncingekről, páncélokról, mindezt a mesébe csomagolva, úgy, hogy észre sem vesszük: ez bizony ismeretterjesztés a javából, a szó legnemesebb értelmében. Az ilyen fajta ismeret, tapasztalataim szerint, sokkal mélyebben és tartósabban megmarad, mint a tankönyvekből oktatott száraz adatok.

Ezek után nem marad más hátra, mint a végkövetkeztetés: A Fegyver csörög egy olyan regény, amelynek mindenképpen helye van a polcomon, mégpedig az első sorban, a kedvencek között, hogy bármikor levehessem, és újraolvashassam. Oda teszem Urbánszki első regénye, a Nemtelen nemesek mellé, amelyet szintén gyakran előveszek, ha rossz a kedvem, hiszen a humoros jelenetei sokadszorra is megnevettetnek.

És várom, hogy megteljen a polc hasonló, minden olvasáskor új élményt nyújtó könyvekkel, az sem baj, ha sok lesz benne az Urbánszki!

A kötetek a Gold Book könyvkiadó gondozásában jelennek meg.

Megjelenés: Penna Magazin 46.szám
Rovat: Aktuális

 

 

Hírek

Asztali nézet