A tárgyakkal folytatott örök harcom egyik korai csatája majdnem életem utolsó napja lett. Elmondom, hogy is esett, amikor megtámadott és majdnem megölt egy hinta. 

Talán nincs is olyan gyerek, aki ne szeretne hintázni. Én is imádtam, és bár volt otthon afféle ajtóra akasztható hintácskám, az nem volt az igazi. Így aztán már óvodás koromban is sokszor elszöktem az utcánk elején a régi bányászházak közé épített "hintakertbe". Ez a mai játszóterek minimalista elődje volt, egy kisebb kopár terület, három, egymás mellé épített, kapuszerű vaslábon álló, vasrúdra vagy láncra függesztett hintával. A "játszótér" név kedvéért időnként hoztak valahonnan egy-egy kocsi homokot, amit csak úgy, a földre leöntöttek, és amíg szét nem verte az eső, addig oda jártak a környékbeli gyerekek homokozni. De a lényeg akkor is a hinta volt!

A telepen laktak a nagyszüleim, és abban az időben még mindkét nagynéném is. Talán ennek köszönhető, hogy mlg élek. A hintáért ugyanis hatalmas harcok folytak, és én, a koromhoz képest is pici, sápadt copfos kislány nem vehettem fel a versenyt az erősebbekkel, a nagyokkal. Csak úgy lehetett esélyem, ha szemfüles voltam, ezért a hinta oszlopához simulva lestem, melyik ülőkéből száll ki valaki, és akkor usgyi! Ha elég gyors voltam, már benne is ültem, mire a többiek észrevették. Egyik meleg nyári estén is így történt. A baj ott kezdődött, hogy a túlsó, legtávolabbi hinta szabadult fel, és én megbabonázva, mint aki se lát se hall rohantam, hogy első lehessek... Pont belefutottam a legnagyobb hinta útjába, ami annyira fültövön vágott, hogy amikor édesanyám sírására magamhoz tértem, az orvosi rendelőben találtam magamat. Millimétereken múlott az életem. Másnap aztán édesapám az udvarunkon épített egy hintát.

Ezt a történetet egy tavalyi emlék hozta elő az emlékezetem mélyéről. Külföldön élő családomat látogattam éppen, és óvodás unokámmal a játszótérre mentünk.Kicsink bámulta a hintázó nagyokat, és az önfeledt nézelődés közben közel téblábolt a hintákhoz. Nem volt veszélyben, mert csak két lépésre távolodott el tőlünk, de a környező padokról már három szülő ugrott, hogy ha kell, elkapja. Rögtön az jutott eszembe, nálunk legfeljebb ordítottak volna, hogy mért nem vigyázunk rá... Más nép, más kultúra. De a hinta ott is "veszélyes üzem."